2017. június 24., szombat

Harc a hőséggel


Hivatalosan is beköszöntött a nyár amit csak a nyári napforduló tudott még hitelesebbé tenni.  

Nálunk a faluba már napok óta tart a meleg amit az állataink is nehezen tűrnek. Jelenleg csak tyúkok-csibék, kutya és 2 macska van de szerintem ez az arány egy darabig így is fog maradni. Érzem, hogy idővel kb. 8 év múlva már több állatom lesz az udvarba és akkor még elfoglaltabb leszek, még nagyobb örömbe lesz részem és még jobban oda kell figyelnem rájuk. (Tervezek pár dolgot, de ezek majd az évek során kiderülnek).
Tyúkok minden reggel friss vizet kapnak és általában az árnyékba teszem nekik mert a nap korán besüt hozzánk és pillanatok alatt feltud melegedni a vizük. Késő délutánig kitart nekik, majd délután csere. Az udvarból egy kis részt ma belocsoltam nekik vízzel aminek nagyon örültek. Odasétáltak széttett szárnyakkal, leültek, kapirgáltak. Ez is nagyon jó módja a hűsítésüknek. A tojás száma is egy nagyon picit visszaesett, de ezt a meleg számlájára írom. Bár ez minden évben így van mint egy körforgás. A csibék önitatóból kapnak vizet de nekik többször kell cserélni mert hamar bekoszolódik. Jelenleg még ketrecben vannak, már szépen nőnek, tollasak. Hamarosan majd kikerülnek az udvarra, egy elkerített kis részbe raknám őket de meglátjuk majd hogy sikerül-e  véghezvinnem.
Macskák a vízpótlásukról önmaguk gondoskodnak, ha szomjasak kimennek a tyúkokhoz inni vagy a kutya táljához ha úgy van. Tegnap Félixet ahogy simogattam csöpögtettem rá a vizet amit nagyon élvezett.
Kutyámnak legtöbbször a pofáját, a hasa alját szoktam levizezni úgy, hogy a kezembe teszek egy kis vizet és bevizezem az érintett részeket. Volt mikor a kerti csapnál slag segítségével lemostam. Amúgy egész nap bent fekszik az előszobába a járólapon és pihen. Ki-be járhat kedve szerint mert az ajtó reggeltől estig mindig nyitva. Az ajtófüggöny lefogja a meleget, beljebb meg nem tud jönni mert az előszoba és a nappali között egy kettes ajtó a válaszfal. A sétákat a reggeli vagy a délutáni órákra halasztom.

Élvezték a vizes földet és a friss vizet

Nőnek a csirkék






2017. június 17., szombat

Jocó élete

Jocó (József), anyu élettársa. Közösen vettek házat jó pár évvel ezelőtt, az évek során kialakította magának a boldog megélhetést. Tartottunk nála évekig sertéseket (minden évbe kettőt), de jelenleg nincsenek. A disznóólat most a nyulai vették birtokba. Tavaly eltervezte, hogy ő szeretne venni 3 anyának valót és 1 bakot amit majd tud szaporítani. A húst eltudja adni pucolva kilónként, s élve is továbbtartásra. Idén sikerült neki amit megálmodott. Jelenleg a disznóólba tanyáznak a nyuszikák. Az anyák 3 részes ketrecbe, a bak szintén, a 8 hetesnél idősebbek (a kicsik) pedig vegyítve szabadon az ólba. Zabot, búzát, lucernát és szénát és vizet kapnak a nyulai. Az anyák német óriás nyulak, elvileg a bak nyúl is. A lányok közül kettő földszínű (Sebes és Füles <tesók>) a lepketarka (Foltos) és a hófehér bak (Misi). Idén Jocó elkezdett építeni a tyúkudvarba egy épületet, ami két belső részből egy kisebből és egy nagyobból + egy kiugró részből áll. Az egészet palatető fedi, oldalai cementkötésű forgácslapból (CK-lap) vannak. A tartó szerkezete fából készült, eddig 2 ajtó van rajta, az ablakok még nem kerültek a helyükre és az alja sincs még lebetonozva és lekavicsozva. Elvileg a kiugró részbe fognak a tyúkok enni szabad bejárással a nap folyamán. A másik kettő rész nem tudom, hogy hogy lesz. Szerintem az lenne a legjobb, ha a nagyobba tenné majd a nyulakat a kisebbe meg a műhelyes dolgokat. De lehet, hogy ő pont fordítva gondolta ki. Nyáron nagyrészt lucernát és zöldet etet a nyulaival, ezért a napokba voltunk kaszálni és szénát forgatni ami majd télire lesz elrakva a melléképület padlásrészébe. Amúgy is ha megy szénázni akkor én is vele szoktam menni, hogy segítsek neki, de csak akkor ha ráérek. Legutóbb kb. 2 hete voltak anyuval behozták azt amit múltkor összeraktunk, illetve lucernát is kaszálja folyamatosan. 


A nyuszi család, és a fehér bak


Készül a melléképület.

Szénagyűjtés, kaszálás, öröm.