Jocó (József), anyu élettársa. Közösen vettek házat jó pár évvel ezelőtt, az évek során kialakította magának a boldog megélhetést. Tartottunk nála évekig sertéseket (minden évbe kettőt), de jelenleg nincsenek. A disznóólat most a nyulai vették birtokba. Tavaly eltervezte, hogy ő szeretne venni 3 anyának valót és 1 bakot amit majd tud szaporítani. A húst eltudja adni pucolva kilónként, s élve is továbbtartásra. Idén sikerült neki amit megálmodott. Jelenleg a disznóólba tanyáznak a nyuszikák. Az anyák 3 részes ketrecbe, a bak szintén, a 8 hetesnél idősebbek (a kicsik) pedig vegyítve szabadon az ólba. Zabot, búzát, lucernát és szénát és vizet kapnak a nyulai. Az anyák német óriás nyulak, elvileg a bak nyúl is. A lányok közül kettő földszínű (Sebes és Füles <tesók>) a lepketarka (Foltos) és a hófehér bak (Misi). Idén Jocó elkezdett építeni a tyúkudvarba egy épületet, ami két belső részből egy kisebből és egy nagyobból + egy kiugró részből áll. Az egészet palatető fedi, oldalai cementkötésű forgácslapból (CK-lap) vannak. A tartó szerkezete fából készült, eddig 2 ajtó van rajta, az ablakok még nem kerültek a helyükre és az alja sincs még lebetonozva és lekavicsozva. Elvileg a kiugró részbe fognak a tyúkok enni szabad bejárással a nap folyamán. A másik kettő rész nem tudom, hogy hogy lesz. Szerintem az lenne a legjobb, ha a nagyobba tenné majd a nyulakat a kisebbe meg a műhelyes dolgokat. De lehet, hogy ő pont fordítva gondolta ki. Nyáron nagyrészt lucernát és zöldet etet a nyulaival, ezért a napokba voltunk kaszálni és szénát forgatni ami majd télire lesz elrakva a melléképület padlásrészébe. Amúgy is ha megy szénázni akkor én is vele szoktam menni, hogy segítsek neki, de csak akkor ha ráérek. Legutóbb kb. 2 hete voltak anyuval behozták azt amit múltkor összeraktunk, illetve lucernát is kaszálja folyamatosan.
|
A nyuszi család, és a fehér bak |
|
Készül a melléképület. |
|
Szénagyűjtés, kaszálás, öröm. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése