2018. március 4., vasárnap

Télzáró írás


Az utóbbi hetek változatosan teltek.  Még hó sem esett a legutóbbi posztolásomkor, azonban februárban beköszöntött az igazi tél a maga zordságával. Kezdetben még azt hittem, hogy ugyan olyan lesz mint az utóbbi években.:enyhe, hamar olvad, kevés esik
Most döbbenten tapasztaltam az ellenkezőjét. Estére fokozatosan hűlt le a hőmérséklet, egészen addig míg a -22 fokot el nem érte. Ez volt a csúcs, ami pár napig kitartott. Utána már csak -15 volt a maximum, nappal pedig -10, -6. Nem figyelem túlzottan a híreket, ezért szóbeszédekből értesültem a nagy havazásról. Egyik napról a másikra elkezdett esni, körülbelül 4-5 napig. Kezdetben nagy pelyhekben, majd kis pelyhekben, végül szitálóan. A 6-7.napon már a szél is hordta. Titokban örültem neki, egészen addig míg a régóta dédelgetett tervemet megtudtam valósítani. Építettem egy lófejet az udvarba. Először hóembernek indult, de hamar rájöttem hogy valami különlegesebbet kellene kidolgoznom, utána sikerült kiviteleznem a fekvő lovat is a veteményeskertbe. 



A fekvő ló számomra  egy megerősítés a későbbiekben. Eljön az idő újrafotózom a képet, de már saját lóval és a kettőt egymás mellé rakom.
Most márciusban enyhülni kezdett az idő. Még éjjelente pár napig mínuszok lesznek, utána átvált pluszra. A nappali hőmérséklet nem fog már mínusz alá csökkenni.
Baromfiaknál is történt pár változás. Pontosan nem tudom hányan vannak, de az utóbbi évekhez képest lecsökkent a számuk. Egyrészt mert az öregek java már elhullott, volt nyest/menyét pusztítás  is, volt amelyik csak úgy eltűnt. Most is van a fiataltól kezdve a veteránokig minden. Szegények nehezen bírták a tél megpróbáltatásait, de a nehezén túl vannak. Ilyenkor a befagyott vízzel és a hideggel is számolnunk kell. Sajnos eléggé szét van esve minden, de erről egy másik bejegyzésben lesz szó. 
Az állomány 
Pár nappal ezelőtt történt egy baleset. Mikor kiengedtem őket reggel, Gyurci a kis fiatal krémszínű kakas kiugrott, rá a jégre. Attól a pillanattól fogva nem állt fel. Azóta már felállt, megy, de bal lábán 3 ujja be van hajlítva, nem nagyon terheli és nem is tudja kinyújtani. Szerintem eltörött. Szomorú vagyok mert őt szerettem volna megtartani az öreg vörös kakas, Quagmire és Pipo mellé. Szerintem levágom még 5-6 társával együtt. Ez így nem élet neki. 
Gyurci

2017.júliusában kikelt 6db Brahma csibe is felnőtt. Két tyúk lett közöttük, tök jó, a sors fintorán már csak kacagni tudok. De ez a két tyúkocska nagyon helyes. A kakasok egyértelműen hűtőládába és a levesbe mennek majd. 
Pehelyke (felső) és Édenke (alsó)

2 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek a tyúkjaid, kár azért a kakaskáért, mert tényleg nagyon szép, de megenni is jól fog esni. Nálunk is sokszor járt a róka, először a kacsákat, aztán a tyúkokat vadászta. Várom már a jobb időt, mert nálunk nincs kinti konyha, hogy vághassam a kacsákat és a gyöngytyúkokat, utána meg a kakaskákat. Jó tavaszvárást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juhmeli, köszönöm szépen a kedves szavakat! :)
      Sajnos nálunk sincs kinti konyha, így kénytelen leszek a teraszon tollazni és a házban bontani, ami ebben a hidegben emberpróbáló feladat. Viszont kívánok kellemes tavaszvárást! :)

      Törlés