A kis pulikutya Buksi, tavaly novemberben került hozzánk. Akkoriban még úgy írtam róla, hogy direkt a tyúkudvarba a baromfiak közé vettük őrzésre. Még 2 hónaposan igazi kis tünemény volt, szokta az új helyét és akkor még úgy tűnt beválik a terv. Ahogy nőtt, úgy lett egyre elevenebb és kezdte megmutatni a valódi énjét. Egy másik faluból ahonnan hoztuk, ott nem volt más állat csak a szülei és a testvérei. Az eladó úgy fogalmazott, hogy "itt a szomszédban vannak tyúkok, mindig ott ugatták őket a kerítésnél..." ennek a ténynek nem tulajdonítottunk akkor nagy jelentőséget. Mivel Jocónál is van egy puli, csak az szuka, ezért azt hittük, hogy majd a miénk is aki kan, majd úgy megtűri a szárnyasokat mint ő. Sajnos idővel beláttuk, hogy ez egyáltalán nem így van.
Buksi míg picike volt addig az a rejtélyes állat nappal is visszajárt, azóta mióta felnőtt ez a probléma végérvényesen megszűnt. De saját maga is pár tyúkot tönkretett. Játszott velük. Rájuk nehezedett, cibálta a szárnyukat, kergette őket, megette a fészekből a tojást. Nem tűrtem el tovább a terrort, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy nappal itt van a kutyámmal Bobival az első udvarban, viszont este - mikor a tyúkok beülnek a helyükre - akkor hátrazárjuk, had őrizzen. Ez az ötletem remekül bevált. Most már 7 hónapos, eléggé megnőtt. Javára inkább az anyjára ütött, de az apjának a temperamentumosságából is van benne. Már tud ülni, feküdni, jön ha hívom. Szeret sétálni, Bobival legtöbbször olyan területre viszem ahol mező van és senki se zavar, hogy had szaladják ki magukat. Viszonylag jó kis fajta, csak - mint minden kutyánál - foglalkozással egész jót kilehet belőle hozni.
Egész nap elvan az első udvarban. Jelezve ugat ha valaki csenget, vagy az újságot hozzák, játszik a másik kutyával, kotor, labdázik, rágja a rongyot vagy éppen egy vastagabb farönköt. Este fele elég nyitnom a hátsó kaput, már tudja hogy neki menni kell. Reggel már áll a kapuban, hogy had jöhessen be.
 |
| kicsit maszatosan |
